Nagy Imre
 

„Szétverve a szokás nyomó homályát,

Kezdjünk merész szárnyakkal égi pályát."

1817. március 1-jén született földműves családban; anyja Sas Kata, apja Gulyás András. Nagykun kapitány őse után vette fel (testvérbátyjával Jánossal együtt) a G. Nagy, majd Nagy családnevet.

Már a népiskolában és a helyi gimnáziumban is kitűnt kiváló tanulmányi és versíró tehetségével, így egyházi és városi támogatással Debrecenben folytathatta tanulmányait. Ott is az eminensek közé került, kivált a matematikában és az idegen nyelvekben jeleskedett. Helyzetét a szegénység és gyakori betegsége nehezítette; néhányszor tanítóskodást is vállalnia kellett.

Mire a teológiát is kiváló eredménnyel befejezte (1839), már a Kollégiumban és egész Debrecenben ismert, elismert költő volt. Ezt bizonyítja, hogy már abban az évben megbízták az V., vagyis a poétai osztály tanításával. Az állást betegsége miatt betölteni már nem tudta, de betegágyán befejezte és a Kisfaludy Társaság az évi pályázatára be is küldte Árpád című nagy költeményét. Reménykedve várta az eredményt - nem hiába. A bíráló bizottság 30 pályamű közül legjobbnak ítélte a művet, de a győztest megillető ezüst serleget 1840. márciusában a debreceni fényes ünnepségen bátyja, Nagy János vette át.

Nagy Imrét 1840. február 2-án, 22 évesen eltemették a Debreceni Köztemetőben, Csokonai sírja közelében. A temető felszámolásakor, 1961-ben Kiss Tamás, a kisújszállási-debreceni költő-utód gondoskodott az exhumálásról és az Új Köztemetőben díszsírhely biztosításáról. A síron az a márvány emlékoszlop áll, amelyet Nagy Imre tisztelői 1864-ben állítottak a korhadó fejfa helyén; a sírt 2003-ban a Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület újította fel.

Nagy Imre nevét Kisújszállás leghosszabb utcája viseli, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban emléktábla őrzi.

Bár költészetének csak zsengéi születhettek meg, azok a mai versszerető ember számára is kedvesek. Megőrzésükre - halálhírét hallva - a Kisfaludy Társaság figyelmeztetett 1840-ben. Testvére már 1846-ban ki is adta azokat, majd 1897-ben Szeremley Barna gimnáziumi tanár, későbbi igazgató, 2002-ben dr. Kiss Kálmánné nyugalmazott tanár gondozásában második, majd harmadik kiadásban is megjelentek.

„Indul nagy utára az árva diák" kezdetű, megzenésített versét halála után több mint száz évvel is énekelték szerte az országban.