Kutyáinkért – oktatási anyag
 

A képviselő-testület több alkalommal foglalkozott a Kisújszálláson kedvtelésből tartott ebekre vonatkozó helyi szabályozás lehetőségével. Egyértelműen megállapítást nyert, hogy a legtöbb probléma a kutyák szükségletei ismeretének hiányából ered.

A képviselő-testület két irányban kíván támogatást nyújtani az ebtartóknak, egyrészt a felnőtt lakosság számára bocsát rendelkezésre olyan áttekinthető, rövid ismeretterjesztő anyagot, melynek elsajátítása esetén valamennyi szabály automatikusan betartható. A másik irány az iskoláskorú gyermekek oktatása, képzése, ami a tanórák keretébe illeszthető. Ebben az évben a Kisújszálláson működő iskolákkal együttműködve tréningeket kívánunk tartani a kutyák kiválasztása, tartása, oktatása témakörében, így megalapozva a felnőttkori felelős állattartás ismereteit.

Annak érdekében, hogy a lakosság ezen ismereteket elsajátíthassa publikáljuk az ismeretterjesztő tananyagot, de elérhetővé tesszük azt a könyvtárban és a Polgármesteri Hivatalban is. Azok, akik a megszerzett ismeretekből önkéntesen vizsgát kívánnak tenni, 2019 februárjától a Polgármesteri Hivatalban kapnak erre lehetőséget. Mindez felkészülést jelent egy későbbi, a tudatos állattartáson alapuló önkormányzati rendeleti szabályozás bevezetéséhez.

 

Az ismeretterjesztő anyagot az alábbiakban olvashatják:

Oktatási anyag ebtartók számára