Megkezdődött a kürtverseny
2010. március 12.

Pénteken délben kezdetét vette a X. Országos Zeneiskolai Kürtverseny a Művelődési és Ifjúsági Központban. A zsűri bemutatása után Lovász Beatrix, az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője köszöntötte a hallgatóságot, majd Kecze István polgármester hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt. A köszöntő után Nagy Dénes szavalatát hallhatták a résztvevők, majd kihúzták a sorszámokat. A verseny szombaton fél 10-kor kezdődik és vasárnap estig tart. Szombat este a Mellofon Fúvósegyüttes, valamint a zeneiskola növendékei adnak hangversenyt, vasárnap pedig a kürtverseny legjobbjai gálaműsorral készülnek.

[-gal4861-]

« vissza