Lengyel fiatalok vendégeskedtek Kisújszálláson
2010. május 14.

Kisújszállás és a lengyelországi Wilamowice között 2004 óta van együttműködés. Ez nemcsak az önkormányzatok, hanem a két város szervezeteinek kapcsolatát is jelenti. Például az iskolákét. Az Arany János Általános Iskola és a Móricz Zsigmond Gimnázium már harmadik alkalommal látott vendégül lengyel diákokat és tanárokat. Idén május 13. és 16. között 39 diák és 6 tanár vendégeskedett Kisújszálláson.

A hosszú út ellenére már május 13-án, csütörtökön este játékos vetélkedő várta a lengyel fiatalokat. Az öt állomásból álló verseny során megtanultak magyarul számolni, népdalokat énekeltek, a Városházán pedig Kecze István polgármesterrel is találkoztak. Ekkor azt is feladatul kapták, hogy keressék meg a két város együttműködéséről szóló oklevelet, illetve Kisújszállás és Magyarország címerét.

[-gal12401-]

A vetélkedő után a fiatalok a strandon pihenték ki fáradalmaikat. Pénteken pedig Budapestre kirándultak. A kisújszállási vendégeskedés után a helyi diákokat és kísérőiket június elején látják vendégül Wilamowicében. 

« vissza