Megalakult a képviselő-testület
2010. október 13.

Október 12-én, kedden délután 16.00 órai kezdettel a Városháza dísztermében tartotta alakuló ülését Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete. A Helyi Választási Bizottság elnöke, Kenéz Anikó tájékoztatta a jelenlévőket a választás eredményéről, valamint átadta a polgármester és a képviselők megbízólevelét. Ezt követően mind a polgármester, mind pedig a képviselők esküt tettek dr. Malatinszky András korelnök előtt.

Galéria megtekintése

Kecze István polgármester ismertette programját, melyben összefoglalta a következő négy év legfontosabb feladatait, céljait. Az alpolgármester kinevezését megelőzően a képviselők megszavazták a képviselő-testület Szervezeti és működési szabályzatának módosítását, mely értelmében módosultak a taglétszámok (18 települési képviselő helyett 12 fő, 2 alpolgármester helyett 1 fő, 9 fős önkormányzati bizottságok helyett 7 fős bizottságok). Ezután nevezték ki Tatár Zoltánt alpolgármesternek.

Megszavazták a képviselő-testület bizottságainak elnökeit, valamint képviselő és nem képviselő tagjait. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnökének dr. Ducza Lajost; a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottságénak Nagy István Zoltánt; a Környezetvédelmi, Vízgazdálkodási és Mezőgazdasági Bizottságénak Szepesi Jenőt; a Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Bizottságénak Gönczi Károlyt; az Egészségügyi, Szociális és Sportbizottság elnökének pedig Tuka Antalt választották.

Az ülés második részében megállapították a polgármester és a képviselők díjazását, költségtérítését. Majd a különböző szervezetekbe delegált képviselők kinevezése zárta az ülést. A Városi Önkéntes Önkormányzati Tűzoltóság Köztestület Elnökségébe Kecze István polgármestert delegálták, az Észak-Alföldi Régió Ivóvízminőségének Javításáért Társulási Tanácsába Nagy István képviselőt, a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsába pedig dr. Ducza Lajos képviselőt delegálták. A Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság elnökének Demeter Jánosnét nevezték ki.

« vissza