Ponyokai Bálint (1932-2009)
2009. február 11.

2009. január 21-én elhunyt Ponyokai Bálint, városunk volt tanácselnöke, Pro Urbe Díjasa, díszpolgára - közösségünk tisztelt és szeretett polgára. Városunk önkormányzata saját halottjának tekintette; január 24-én, a Déli temetőben kísértük utolsó földi útjára. Sípos Árpád lelkészelnök, Kecze István polgármester és a család nevében Brankovics László búcsúzott tőle. Honlapunkon Kecze István polgármester úr beszédének részleteivel emlékezünk meg kedves halottunkról.

 

„Ponyokai Bálint nyugalmazott tanácselnököt, városunk Pro Urbe Díjjal kitüntetett lakosát és egyben Díszpolgárát utolsó földi útjára jöttünk elkísérni. Jelenlétünk az iránta érzett mély tiszteletünk és őszinte szeretetünk kifejezése. Halálával nemcsak kevesebben lettünk, hanem szegényebbeké is váltunk. Az a kincstár, amely az ő életének elmúltával összedőlt, gazdag volt. E kincsekből, melyek szellemi-erkölcsi értékek, már életében részesített minket, azt a közösséget, amely őt körülvette. Szűkebb és tágabb közösségére - a családjára, barátaira és városunk közösségére - egyszerre gondoljunk. Egy ember igazi gazdagsága az a jó, amit a világon tesz - mondják. Ponyokai Bálint ebben az értelemben gazdag ember volt.

Olyan egyéniséggel ajándékozta meg őt a sors, amellyel városunk közösségében mindig meghatározó szerepre lett hivatott. A hajdan Törökszentmiklósról városunkba került ifjú biztos mesterségbeli tudással érkezett ide, az akkori Mezőgép Vállalat igazgatói posztjára. A város közéletébe előbb tanácstagként kapcsolódott be, majd 1974-től a rendszerváltásig városunk tanácselnökeként dolgozott. Nem csak erkölcsi értékekkel gazdagította városunkat, hiszen városvezetésének ideje alatt lakótelep, lakóházak sora épült, sőt több középület is: iskolák, óvodák, bölcsőde, tornaterem. Épületfelújítások, közműfejlesztések, ipari létesítmények városunkban történő letelepítése - mind-mind vezetői aktivitásának eredményei. És városunk kulturális életének fejlődése is: ő állt a hátterében a várostörténeti monográfia megjelentetésének, a rajongásig szeretett barát, Papi Lajos emlékére az Alkotóház kialakításának, a gazdag kiállítási életnek, a Hajdúsági Művésztelep alkotói bemutatásának.

Olyan vezetői erényekkel rendelkezett, amelyekkel csak kevesek. Alapvetően szerény ember volt, aki sohasem magasról és utasításokkal közeledett kollégáihoz. A feladatok megvalósításához lelkesedésével, példamutatásával motivált. Olyan vezető volt, aki lendületet, kedvet adott, aki arra törekedett, hogy a legtöbbet hozza ki munkatársaiból. Őszintén tudott örülni minden és mindenki sikerének. A szakmai féltékenység vagy a diktatórikus irányítás tőle távol álltak. Ha vele szemben történtek méltánytalanságok, bölcsen és csendben túltette magát rajtuk. A megsértettség gyengeségét, vagy bármilyen indulatot nem engedett meg magának. A város közösségének fejlődése érdekében az együttműködést mindennél fontosabbnak tartotta. Ezért ő nemcsak tiszteletet vívott ki magának városunkban és megyénkben egyaránt, hanem szeretetet is.

Több mint másfél évtizedes városvezetői munkája a rendszerváltáskor ért véget. Az, hogy akkor - 1990-ben, az ország reményteli megújhodásának idején -, itthon a civil szervezetek és az újonnan alakult pártok javaslatai alapján ő lett városunk egyik Pro Urbe Díjasa, olyan nagyszerű dolog, amely a város egészének az ő vezetői munkája iránti elismerését fejezte ki.

Az új városvezetés kialakításának idején Ponyokai Bálint felelősséggel úgy vonult vissza, hogy mindenben számíthattak rá. Bár már nem vállalt képviselőséget, de minden tudását, tapasztalatát, kapcsolatait, segítségét felajánlotta az új önkormányzatnak. Dr. Ducza Lajos akkori polgármester elbeszélése szerint támogató hozzáállása, őszinte öröme, lelkesítése, bátorítása erőt, buzdítást adott az első szabadon választott képviselő-testületnek a munkához.

Nyugdíjba vonulásával más tereket keresett és talált, amelyeken hasznára lehetett városunknak. Új oldalairól ismerhettük meg. Titkári szerepet vállalt a városvédők egyesületének széles táborában, valamint kibontakoztatta kézműves tudását. Mesterművek kerültek ki a keze alól: régi hintókból újakat varázsolt, hogy csodájára jártak az országból. A lovak és lóversenyek szerelmeseként városi lovas bajnokságokat szervezett, megannyi támogató megnyerésével, népes közönség örömére. Őt mindig és mindenhol tárt kapuk fogadták, ha a versenyekhez mecénásokat keresett. Dolgozott, szorgoskodott - ahogyan a megismételhetetlen, egyszeri emberi csodáról ír Kosztolányi Halotti beszéde: „...futott, telefonált, / és szőtte álmát, mint színes fonált: / a homlokán feltündökölt a jegy, / hogy milliók közt az egyetlenegy."

De milyen nehéz szembenézni erőnk fogytával... Bálint bácsi ebben is példa. Amit végzett, és amiről tudta, hogy érték, nem hagyta veszendőbe. Az elmúlt években felelősséggel végiggondolta, kik lehetnek az ő örökösei. Bár talált az egyes feladatokhoz elkötelezett embereket, de olyan kaliberű személyiség, aki mindezeket úgy együtt, egy kézben tartotta volna, mint ő, valljuk be, még nem nőtt föl...

Bálint bácsi nyíltszívű, közvetlen, mérhetetlenül humánus egyéniség volt. Nem túlzás róla azt mesélni, hogy mindenkihez volt jó szava. Érdekelte, mi történik veled, velem, a szeretteinkkel, a barátainkkal. Sohasem tolakodóan, hanem tiszta őszinteséggel és szeretettel.

Boldog lehet a család, amelynek támasza lehetett. Tudjuk, mindennél drágább volt neki a család, amelynek támasza volt, és amely továbbviszi az ő emberi, szellemi, erkölcsi örökét.

Városunk lakói, önkormányzatunk, a Polgármesteri Hivatal és az intézmények munkatársai nevében tisztelettel és szeretettel búcsúzom Ponyokai Bálinttól, Kisújszállás egyik legkiválóbb vezetőjétől és legemberségesebb polgárától. Emlékét megőrizni kötelességünk. Kívánom, testének legyen könnyű a Nagykunság földje, lelkének pedig végtelen az Alföld kék ege."

 

« vissza