Egyeztettünk a kisújszállási egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatókkal
2020. március 16.

Tisztelt Betegek!

Egyeztettünk a kisújszállási egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatókkal. Az egyeztetés alapján az egészségügyi alapellátás működőképességének megőrzése érdekében az alábbi intézkedés bevezetéséről döntöttek a szolgáltatók:

 

Háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátás

 

Kérjük, hogy előzetes bejelentkezéssel, időpontra érkezzenek a rendelőbe.

A www.kisujszallas.hu honlapon közzétett rendelői telefonszámon, vagy e-mailben tudnak időpontot egyeztetni rendelési időben.

A rendelő épületébe a bejutás korlátozott lesz, rendelőnként 3-4 fő tartózkodhat egyszerre az épületben. A váróban kérjük, hogy legalább 2 méterre üljenek egymástól.

Az állandóan szedett gyógyszerek felírása is telefonon egyeztetés során lehetséges. A felírt gyógyszer elektronikus vényen lesz kiadva, amely gyógyszertárban kiváltható.

A szakorvosi javaslatok az elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig érvényben maradnak.

A vezetői engedélyek (jogosítványok) az elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényben maradnak.

A beutalók, leletek, laboreredmények megbeszélése egyéni elbírálás alapján telefonon lehetséges.

 

Védőnői ellátás

 

Tanácsadás, oltás kizárólag előzetes időpont egyeztetés alapján lehetséges. A rendelő holnapon közzétett telefonszámán tud bejelentkezni.

A rendelő épületbe bejutás korlátozott lesz, 3-4 fő tartózkodhat egyszerre az épületben. A váróban kérjük, hogy legalább 2 méterre üljenek egymástól.

A gondozotti látogatás csak az újszülöttek és a rászorult családoknál történik.

Várandósok csak indokolt esetben, előzetes időpont egyeztetés alapján jöjjenek.

A beteg (lázas, náthás, orra folyik, köhög) gyermeknek, illetve beteg szülőnek szigorúan TILOS a védőnői tanácsadóba belépni. Amennyiben a tanácsadóban betegen tartózkodik valaki, kérjük figyelmeztessék egymást, illetve szóljanak a védőnőknek.

Amennyiben köhög és rendelkezésére áll szájmaszk, kérjük használja.

Egy gyermekkel csak egy kísérő jöhet a tanácsadóba. A tanácsadóba lépéskor kézfertőtlenítő használata javasolt - ön és mások védelme érdekében.

 

Nagy Imre u. 6/a szám alatt működő szakrendelések

 

Kérjük, hogy előzetes bejelentkezéssel, időpontra érkezzenek a rendelőbe. A váróban kérjük, hogy legalább 2 méterre üljenek egymástól.

Türelmüket, együttműködésüket kérjük.

 

Háziorvosok, házi gyermekorvos elérhetősége

Dr. Gyergyói László

medfam2000@gmail.com

06-59/520-754/3-as mellék

 

Dr. Kórizs Tamás

drkorizsbt@gmail.com

06-59/520-754/4-es mellék

 

Dr. Kovács Géza

smithcarekftlabor@gmail.com

06-59/323-620

 

Dr. Bozó Erzsébet

drberendelo@gmail.com

06-59/887-717

 

Dr. Rab Zsuzsanna

drrabzs@gmail.com

06-59/321-035

 

Dr. Dékány László

erikarecept@gmail.com

06-59/323-969

 

Dr. Búzás Csaba

haziorvos.kisujszallas@gmail.com

Időpont egyeztetés:
a körzeti ápolónál: 06-20/221-2277
rendelési időben telefonon: 06-59/887-211


Fogorvosi ellátás

Tisztelt Lakosság!

Miniszteri rendelet alapján 2020. március 16-ától fogorvosi ellátás keretében a fogászatok kizárólag a sürgősségi eseteket tudják fogadni előzetes bejelentkezés alapján.

 

Sürgősségi ellátás különösen a következő:

  • a fogak friss baleseti sérüléseinek elsődleges ellátása (visszahelyezés, sínezés, gyógyszeres kötés, foghúzás),

  • a fogból kiinduló gyulladások ellátása (fog üregének megnyitása, foghúzás),

  • a fogmeder gyulladás, bölcsességfog körüli gyulladt lágyrész-szövetek konzervatív kezelése,

  • a szájüregen belüli tályog megnyitása,

  • a nyelést vagy/és légzést akadályozó idegentest eltávolítása,

  • a szájnyálkahártya és az ajak akut gyulladásos megbetegedéseinek gyógyszeres ellátása,

  • állkapocs-ficam visszahelyezése,

  • a frissen tört állcsont nyugalomba helyezése.

  • a háromosztatú ideg által kiváltott roham helyi érzéstelenítéssel történő csillapítása, valamint

  • bármilyen eredetű szájüregi vagy szájüreg környéki vérzés csillapítása (tampon, fedőkötés, véralvadást fokozó gyógyszerek helyi alkalmazása, varrat).

     

    Az alábbi elérhetőségeken és időszakokban van lehetőség előzetes bejelentkezésre:

    DR. MALATINSZKY ANDRÁS
    Tel.: 06-59/321-226

    A telefonszám a következő időpontokban hívható (sürgősségi ellátási idő):
    Hétfő, péntek 11.00 - 14.00
    Kedd, szerda, csütörtök 8.00 - 11.00

     

    DR. PAPP LÁSZLÓ
    Tel.: 06-59/322-202

    A telefonszám a következő időpontokban hívható (sürgősségi ellátási idő):
    Hétfő, péntek 8.00 - 11.00
    Kedd, szerda, csütörtök 14.00 - 17.00


Péntekenként a sürgősségi fogorvosi ellátás váltott műszakban elérhető.


          DR. PETKOVICS MÁRIA
          A rendelés visszavonásig szünetel.

Központi orvosi ügyelet


Figyelem! Amennyiben az alábbi tünetek közül csak egy tünettel rendelkezik, kérjük a központi orvosi ügyeletet telefonon keresse a 06-59/887-719 telefonszámon.

Személyes megjelenést kizáró tünetek:
- köhögés,
- láz,
- rossz közérzet és izomfájdalom,
- nehéz légzés.

A fenti tünetekkel személyesen megjelenő betegek veszélyeztetnék a többi beteget, ezért az ügyelet épületébe e tünetekkel rendelkező személyeket nem engedik be.


Az együttműködésüket köszönjük!

A központi orvosi ügyeleti ellátás folyamatosságának biztosításáért a szolgáltató és az önkormányzat mindent megtesz. Az orvosok továbbra is a kötelező szakmai iránymutatások alapján végzik tevékenységüket.

« vissza