Egyeztetés a 2012-es rendezvényekről
2012. január 6.

Kisújszállás Város Önkormányzata idén is szeretné megjelentetni a városi rendezvénynaptárat. Ebben hagyományosan az önkormányzati programok mellett a civil szervezetek, helyi közösségek rendezvényei is helyet kapnak majd. Ezért csütörtök délután egyeztettek a civil szervezetekkel és az intézményekkel. Egyben tájékoztatták is őket a jogszabályi változásokról - januártól ugyanis új törvény vonatkozik a civil szervezetekre. Azok, akik nem tudtak részt venni a tájékoztatón vagy érdekli őket, milyen feltételekkel tudnak civil szervezetet alapítani, működtetni, íme a törvény szövege, illetve az abból készült összefoglaló:

Civil törvény - 2011. évi CLXXV. törvény

Civil törvény - kivonat

« vissza