A magyar kultúra napja
2012. január 24.

1989 óta január 22-én, a Himnusz születésének évfordulóján a magyar kultúrát ünnepeljük. Ebből az alkalomból városunkban január 20-án, pénteken művészeti estet tartottunk a Városháza dísztermében. Az ünnepségen Kecze István polgármester mondott köszöntőt. Beszédében hangsúlyozta, a kultúra életet szabályozó elv. A nemzeti kultúránk magva a küzdelem, az a szellemiség, „életet szabályozó elv", hogy sohasem adhatjuk fel, küzdenünk kell az emberi értékek kiteljesítéséért.

Az önkormányzat idén Józsa János festő- és grafikusművésznek adományozott Arany János Pedagógiai, Kulturális, Művészeti Díjat, aki 75 évesen nappal és éjszaka is alkot, mert számára ez jelenti a küldetést, a küzdést, az életet. Józsa János Debrecen szülötte. Kiváló iskolákban és kiváló mesterektől tanult. „Műveiben mindig a látványból indul ki, de sohasem a látványt ábrázolja, hanem gondolatilag átfogalmazott és sűrített emlékeit vetíti a néző elé." Erről személyesen is meggyőződhetnek, hiszen Józsa János és lánya, Józsa Poppea alkotásaiból kiállítás nyílt a Városháza dísztermében, melyet 2012. február 17-ig tekinthetnek meg a Polgármesteri Hivatal nyitva tartási idejében. Előzetesen is bejelentkezhetnek az 59/520-244-es telefonszámon Oros Zsigmondnénál, vagy személyesen a Városháza 19-es irodájában.

A magyar kultúra napja alkalmából polgármester úr virággal köszöntötte Monoki Kálmánnét, aki január 22-én a XVI. Magyar Kultúra Napja Gálán vehette át a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést az egyetemes kulturális örökség ápolásáért, támogatásáért. Kitüntetésben részesült Tóth Tünde festőművész is, aki január 19-én megyei művészeti díjat vehetett át Jász-Nagykun-Szolnok megye művészeti életének fejlesztéséért.

A magyar kultúra napi ünnepi műsort a Borbély Műhely különleges zenei koncertje adta. A Borbély Műhely tíz éve alakult az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagke­resztjével kitüntetett Borbély Mihály vezetésével. A nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozognak. Kisújszállási fellépésük az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény „Van új a nap alatt" című, TÁMOP-3.2.11/10-1-2 010-0141-es számú projektjének keretében valósulhatott meg.  A műsoruk a „Hommage á Kodály" című albumukat mutatta be, melyen a zeneszerző kamaraművei mellett Borbély Mihály kompozíciói és rögtönzések is szerepelnek Kodály-témákra, illetve azok eredeti népzenei motívumai­ra. Akik szeretnék feleleveníteni a koncert pillanatait, vagy szeretnének a zenekarral megismerkedni, azok az együttesről bővebben olvashatnak a http://mihalyborbely.hu/ weboldalon.

Galéria megtekintése

« vissza