Értéktár elemei

A hajdani Magdolna Szülőotthon, ma Idősek Klubja


A hajdani Magdolna Szülőotthon, ma Idősek Klubja


1770-ben keletkezett törvénnyel, Mária Terézia Császárnő rendelte el az intézményes bábaképzést. A törvény meghozása után már a szülésznőket képezték. Erre hozták létre a Magyar Királyi Bábaképző Intézeteket. 1896-tól kezdve a Tiszán- inneni szülésznők a Debreceni Egyetem Szülészetén kaptak képzést. A képzett bábák általában egyedül segítették világra az újszülötteket, de volt rá példa, hogy az orvos mellett segítkezve dolgoztak. Az 1800-1900-as években három-négyszáz gyermek született évente Kisújszálláson. Ebben az időben a lakosság közel 20%-a tanyákon lakott, ezért célszerű volt egy szülőotthon kialakítása. 1922-ben Kisújszálláson Kurucz Gusztáv megalapította az Anya- és Csecsemővédő Egyesületet. Az egyesület elnöke dr. Török Imre esperes lett. Székhelyül a Kossuth és a Honvéd utcán álló házat vásárolták meg, majd alakították ki. Ebben az épületben működött a szülőotthon 1938-ig dr. Koncz Imre városi tiszti főorvos, majd 1924-től dr. Pólya Kálmán tiszti főorvos, szülész vezetésével. A két főorvos munkáját 2-3 szülésznő és 1-2 védőnő segítette. Az épület volt a központja a tanyasi asszonyok szülésének, de itt történtek a gyermekek védőoltása és orvosi ellenőrzése is. Az egyesület 1938-ban a Kálvin utca 13. számú épületét vette meg, és tette meg szülőotthonná. Horthy Miklós kormányzó támogatásával (10000 pengő) segítette a szülőotthonná alakítást. Az építkezés mellett jutott pénz még új felszerelésekre is. A város lakói is támogatták a szülőotthont. Ez a folyamat a Stefánia Egyleten keresztül történt. Az intézmény hálából, a kormányzó lányáról nevezte el az épületet. Így működött ez a szülőotthon és gyermekgondozási központ 1996 novemberéig. Ekkor minden ellenkezés és tiltakozás dacára, kormányrendelettel bezárásra került a 15 ágyas, jól felszerelt városi szülőotthon, az ország összes szülőotthonával egyidejűleg. Az otthon szülésznők és védőnők mellett sok orvosnak is helyet adott: dr. Pólya Kálmán, dr. Hevesi Tibor, dr. Kató Lajos, dr. Kovács Jenő, dr. Lázár Szabolcs és dr. Kórizs Tamás.
A rendelet végrehajtása után átalakításra került az épület, mely 1997 nyarán 2.5 millió forintból valósult meg. Két háziorvos szakrendeléseinek adott otthont egészen 2005-ig. 2005. okt. 28-án felavatták a két háziorvos új rendelőjét a Rákóczi u. 8. szám alatt. Ismét megürült az épület. A város vezetése ötlete alapján, idősek napközi otthonát alakították ki, mintegy 7 millió forintos költségből. 40 férőhelyes kényelmes napközi otthonná alakították ki a régi épületet, melyet az idősek 2006 augusztusában vehettek birtokba.
Az épület 1938 óta több ezer kisgyermek születését és egészségét szolgálta, s most sokaknak biztonságát, kényelmét segíti időskorára.

Forrás: Dr. Ducza Lajos Kisújszállási Nagykun Kalendárium 2007, 157-158. oldal.

Értéktár
Kisújszállási Települési Értéktár Bizottság

Kisújszállási Települési Értéktárba felvett értékek