Értéktár elemei

Bodor Lajos emléktáblája


Bodor Lajos emléktáblája


Bodor Lajos 1897-ben érkezett városunkba. Tanítói diplomáját Máramarosszigeten szerezte. Kiváló tanító volt, 1900-ban, 23 évesen választották meg igazgatónak. Tisztségét megszakítás nélkül, 37 éven át, nyugdíjba vonulásáig viselte.
Számtalan egyházi és világi szervezet tagja, vagy vezetője volt. Működése alatt épültek a tanyasi iskolák és 1926/27-ben a központi fiú-és leányiskola, valamint a Munkácsy utcai és a Bittner falusi iskola.
A Kisújszállás és vidéke c. újság felelős szerkesztője, presbiter, esperesi titkár volt. Ismeretterjesztő előadásokat tartott.
A Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai és közéleti munkásságát Wodianer-díjjal ismerte el.
1937-ben nyugalomba vonult, de 1938. szeptember 11-én, néhány heti súlyos betegség után (vérhasban) Szolnokon elhalálozott. Nagy részvéttel temették el. Még halála évében emléktáblával jelölték meg azt a tantermet, amelyben – igazgatói feladatai ellátása mellett – tanított. A Bodor Lajos tanterem az Ó-Arany Iskola emeletén, az épület nyugati szárnyában található.

Forrás:
Barabás Rudolfné: Kisújszállás népoktatásának története a XVIII. századtól a XX. század közepéig, Szolnok, 1999. 129-136 p. ISBN 963-7225-93-5

Értéktár
Kisújszállási Települési Értéktár Bizottság

Kisújszállási Települési Értéktárba felvett értékek