Értéktár elemei

Kása Imre alkotói munkássága


Kása Imre alkotói munkássága


Kása Imre Kisújszálláson született, 1940. május 4-én. Kisújszálláson, az Arany János Általános Iskolában, majd Tapolcán tanult, Pápán okleveles mezőgazda képesítést szerzett.
Kísérleti telepvezetőként, körzeti agronómusként dolgozott Kisújszálláson és Karcagon.
Gyermekkora óta érdeklődött a különböző szakmák iránt: ács, asztalos, kádár, bognár, kovács, stb. Szívesen járt kiállításokra, bemutatókra.
Önálló tanulással, önmagát állandóan képezve, sok ismeretre tett szert. Saját megérzései, kitűnő kézügyessége révén tornázta fel magát arra a szintre, ahol jelenleg áll. Ám a maga csendességében dolgozva, szerényen megmaradt valódi „őstehetségnek”. De műveinek hozzánk szóló üzenetét őrzik, faragóművészetének értékét jelzik az utóbbi években készített köztéri alkotásai. 2008-ban, a Városvédő és –Szépítő Egyesület kérésére részt vett a „Kunkapu” elkészítésében, illetve az ősi telephely, Marjalaka emlékhelye is az ő keze munkáját őrzi. 2011-ben a Pásztorkodás Emlékhely táblájának oszlopait készítette el.
Készít szobrokat, falképeket, de kihívásnak érzi a régi bútorok felújítását i. Legkedveltebb tárgya az ember, az emberpár-ábrázoló szobrászat. Megörökítette a történelem nagy alakjait, megformálta a családtagjait, melyek mind lélekemelő alkotások. Kedvenc alapanyaga a hársfa és a tölgyfa. A különféle faanyagok összeállításával, színeik játékával éri el a műveinek azt a változatos érzésvilágát, mely életszerűvé varázsolja a látványt. Munkája során felhasználja az alapanyagok természetét, megőrzi a fa erezetét, de alkotásait gyakran színezi különböző pácokkal.
Kiállításai:
 Galéria Könyvtár /közös kiállítás Szenti Ernő grafikus művésztanárral/
 Kumánia Galéria: Születésnapok /közös kiállítás Tóth Tünde festőművésszel/
 Bocskai-ház megnyitója /Paszternák Attila és Kása Imre alkotásai/
 Ipartestületi kiállítások több alkalommal a kisújszállási művelődési házban
2017-ben feleségével közösen Gaál Kálmán Díjban részesült.

Forrás:
Demeter Jánosné települési képviselő megnyitóbeszéde a Hotel Kumánia Galéria: „Születésnapok” c. kiállításon
Saját közlés
Méltató beszéd a Gaál Kálmán Díj átadásakor

Értéktár
Kisújszállási Települési Értéktár Bizottság

Kisújszállási Települési Értéktárba felvett értékek