1985-ben az ország kulturális közéletét az új Nemzeti Színház építésének szándéka foglalkoztatta. Erre a célra a reményteljes szervezők adományokat kezdtek gyűjteni. Kisújszállás város művészeti, akkori nevén még zeneiskolájának tanári kara ebből az alkalomból – énekelni szerető embereket maga köré gyűjtve – koncertet szervezett a színházi alap támogatására. Az eredetileg egy alkalomra „összejött”, Papp László művész-tanár úr vezényletével éneklő közösség sikeres bemutatkozása érlelni kezdte a folytatás gondolatát.
Kisújszállás mindig is Debrecen szellemi vonzásában élt, a zeneiskola tanári karának egy része is ehhez a városhoz kötődött. Természetes volt tehát, hogy arrafelé tájékozódtak: hátha megnyerhetnék karnagyuknak a világhírű Gulyás György Liszt-díjas érdemes művészt. A Kodály Kórust megteremtő művész elfogadta volt tanítványainak kérését, és vállalta a kórussal a munkát. Személye mágnesként vonzotta az énekelni szeretőket a környező városokból is.
A kórus nevét a főnixmadárról kapta, amely madár egy monda szerint mindig képes a megújulásra. E közösség az azóta eltelt három évtizedben számos alkalommal bizonyította, hogy méltó a nevéhez, és művészeti munkájának egyik lényeges eleme a megújulni tudás. A másik pedig a zenei értékek, elsősorban az európai és a magyar klasszikus kórusmuzsika mellett való igényes elkötelezettségük. A sort a szakmai tudással folytathatnánk, nem megfeledkezve arról sem, hogy mindeközben igazi, összetartó közösségé formálódtak. Ebben mindig meghatározó szerepe volt a kórus karnagyainak és a szervezőmunkában aktív szerepet vállaló kórustagoknak, valamint a támogatóknak.
Gulyás György karnagy magasra tette a mércét. Másfél évig dolgoztak együtt. Utána rövidebb ideig Tamási László, Rigó Éva, Kövics Zoltán, majd Pazár István és Tamási László karnagyok vezették a kórust. A leghosszabb ideig, közel két évtizeden át Vajna Katalin Csokonai alkotói díjas karnagy vitte sikerre a kórust. A karnagyi munkát 2014 óta Lór-Kerekes Ágnes folytatja.
A háttérben a legtöbbet segítő támogatók sorában az elsők között voltak és vannak: Lázár Szabolcsné, a zeneiskola korábbi igazgatója – a legendás Cila néni –, majd Brankovics László, Tölgyvári Béla, Radics Zoltán, és aki a kezdetektől intézte a kórus pénzügyeit: Szepeshelyi Csabáné Zsóka. A város önkormányzata a kezdetektől mind a mai napig a legjelentősebb támogatója művészeti munkájuknak.
E város joggal lehet büszke e nagy múltú vegyeskarra. Kisújszálláson rendszeresek a fellépéseik, gondoljunk csak önálló hangversenyeikre, karácsonyi fellépéseikre vagy éppen ünnepségeinken való szerepléseikre. Más hazai városokban, kórusfesztiválokon, minősítő hangversenyen is részt vettek és vesznek. Felléptek testvérvárosainkban is, például Eberschwangban, Iglón, legutóbb pedig Wilamowicében. Elvitték városunk jó hírét Európa számos országába Romániától, Lengyel-, Német-, Francia-, Görög- és Olaszországon át Portugáliáig.
Számos szakmai elismerés, díj tulajdonosai. Önkormányzatunk 1995-ben Pro Communitate Urbis emlékéremmel, 2015-ben pedig Arany János Pedagógiai, Kulturális és Művészeti díjjal ismerte el művészeti munkájukat. 1996-ban elnyerték a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díjat.
Énekük a zene örömét, szeretetét közvetíti közönségének. Azt, hogy az emberi lélek a zene által felemelkedhet a hétköznapok lehúzó gondjaiból, felemelkedhet és szárnyalhat, mint az a bizonyos mondabeli főnixmadár.
Forrás: méltatás önkormányzati elismerés átadásakor
